Az úgy vót kérem szépen, hogy kénytelen vagyok minden idők egyik legnagyobb, ám legfélreismertebb edzőjét, Vincze Gézát idézni: szóval, ellopták a ritmusomat. Így aztán 3/5 helyett 2/5 lett, az pedig úgy oszlik szét a fogadási galaxisban, mint fagyott téli hajnalon a gyíkfing - nyomtalanul, és nem érdekel senit.
Ez van, ha nem koncentrál az ember, hanem kóbor komcsik viselt dolgaival szembesítik, akik cégalapítási szakkört vezetnek, román fantomoknak és angol garázsmestereknek adogatnak el vállalkozásokat, miközben ötven APEH-ellenőr veri gumibottal a nyomukat - Welcome to Hungary.
No de: most leírom kétszázszor, hogy sohasem ugatom le többet Marlow-t, és nem mondom ElBasket mesternek, hogy inkább kínai karácsonyfaégő-füzéren tapogasson, mert azon előbb eltalálja a kiégett izzókat, mint itt a helyes kimeneteleket.
Az történt ugyanis, hogy az Aachent simán leverte a Mainz (0:3), bizonyos Felix Borja hármat kent be - ezt akárhogyan nézem, rohadtul nem hazai. (És még a nagyon hülye Ki fia a Borja fordulatot el sem sütöttem.)
A Nagyszombat is nyert idegenben (0:1) - ez megint nem nagyon néz ki otthoni győzelemnek, mint ahogy a Horsens 1:3-as diadala sem a H betűs kimenetelek közé tartozik.
A Crotone győzelme és a két ultra formánkívüli francia ikszes meccse csak arra volt jó, hogy a terített betlit megússzam, de ezek a sovány vigasz kategóriába tartoznak.
Ne szépítsük, szétvertem a renomémat, mint ahogy az egyszerű főszerkesztő írta, két láda TNT-vel, meg három elkufircolt tanáccsal felrobbantottam saját szobromat. Most már csak ElBasketben bízom, hogy lekúszva a netmentes felfölről, megmenti a csapatot.
