Nem tudok egyet felhozni a mentségemre, minthogy odafigyelés és koncentráció nélkül nem lehet - olyat buktáztam, mint egy flegma tizenegyesnél, teli rüszttel, izomból bombáztam a rekettyésbe a lovagok és a szántóvetők közé. Saját szobrom romjaiban hever, talán a csapat vesz egy kanna Epokitot és összeragaszt. Büntetésből ötszázszor leírom, hogy szeretem az áfacsaló komenistákat és nem gyújtom rájuk a házukat.
Kutyafuttában ne fogadj, mert a kapkodás=kidobott pénz, de legalább most már írásos bizonyíték is van rá. A tegnapi nap amúgy is elég különlegesre sikeredett, az évzáró banketten a csülkös babra némi vörösbort is rá kellett küldeni, lefojtásilag, mondhatni digesztíve, ebből a párosításból elég érdekes álmok születtek. (A kombi-anyag tán még jobb is, mint a meszkalin, csak nehezebb.) Mikor az egyszemélyes zenekart felváltva nyomta a Metallicát és a mulatós Fásit, akkor jobbnak láttuk, ha visszavonulunk. Ennek alapvetően három akadálya volt, a vízszintesen szakadó hó, a hófúvás, valamint a sofőr, aki szintén röpködött bab-bor-csülök jointtól - jobban, mint bárki. Mindegy, valahogyan átgázoltunk az akadályokon, úgy nagyjából az úton, közben hatan ordítottuk a négy hangfallal megerősítve, hogy Szőrös lábú kismacska... Továbbá, hogy Száz forintnak...
A többire nem emlékszem, de a feelingre igen, az összes szereplő szétcsúszott arcberendezéssel vonyít, az autó hol átlósan, hol keringőzve halad (apa kocsit hajt), közben türelmetlen hópelyhek püfölik az ablaküveget, mivel nem akarnak kimaradni a buliból. Nem részletezném, valahogy elevickéltünk az első kocsmáig, aztán a következőig, majd ma délben fél egykor néztem rá az eredményekre, full shit, a fejemben bokszoló manókat kivittem egy erdei futásra, most van színe az arcomnak, és erősen nézem a blog címét, mint szülőatya: ne fogadj bakker...
