Úgy látszik, érdemes a vérrutinos, mesterekre hallgatni: a magyar virtus és az ifjonti lelkesedés egy fával kevesebbet ért, mint a görög tudás. Így megy ez, írhatjuk némiképpen rezignáltan, mert valahogy jobban tudnánk egy fogcsikorgató, büdös győzelemnek örülni, mint egy alapvetően szép, ámde igencsak reális zakónak. Egy kis sirdogálás a magyar-görög 1:2-es gyönge cumija felett.
Még a blogolás alapismereteit próbáltam ElBasket kolléga fejébe csöpögtetni, amikor arra kellett berongyolni a szobába, hogy gól lőttünk. Egészen pontosan magyar-koprodukciót láttunk, Buzsáky telibe trafált egy védőlábat, a labda pedig szuperbola ívét húzva potyogott be a kapuba. Erre rögtön vissza is álltunk, pedig a görögök rohadtul nem akartak futballozni, az pedig különösen nem szerepelt a terveikben, hogy gólt kapnak. Lőni sem akartak különösebben, legalábbis nyolcvannyolc perces labdatartásra rendezkedtek be, így aztán boldogan örvendeztek, hogy a magyar védelem egy balfasz előreíveléstől képes pánikba esni. Vanczák hazabólintott, Fülöp pedig bevásárlótúrára indult - rejtély, hogy mit keresett az ötösön és a rövid oldalon. Ahogy Hegedűs Péter, minden idők leglazább hálóőre mondaná, valószínűleg a rokonok elé jött ki az állomásra.
A nagy rohanásban Halmosi léphetett volna ki ziccerben, ha nem Mr. Nagyvak áll a partvonalon zászlóval a kezében. Falusi derbin ekkora nem-lesért a hazai vérmesek kampós ernyővel lehúzzák, vasvellával megforgatják, miközben döntés elé állítják, hogy jelzőeszközét orális, avagy anális formában kívánja-e magába fogadni.
A második félidőben bejött Török Péter jóslata, aki arról értekezett, hogy a futballban a tudásbeli különség roppant fontos tényező. Mi elszántan próbáltuk a differenciát ellensúlyozni, azonban tizenegy görög, jól felkészített, taktikus, Igazságos Izom Tibor (na, jó Tiborosz) nagyjából azt csinált velünk, amit akart. A gólról annyit, hogy Vaskót nem álíltjuk Gekaszra, továbbá Fülöpnek tánctanárt rendelünk, hogy a kijövetelek ütemét érezze. Összeségében bősz jagdterrierként csimpaszkodtunk a termetes hellén vadkanba, de valahogyan nem igazán tudtuk kihozni a sodrából. Ami - minden lendület, lelkesedés és csúszás-mászás dacára, azért izé.
A véres valóság, hogy kellene még három Juhász, még egy Vass Ádám, kapust sem ártana keríteni, továbbá egynél több csatárral kellene próbálkozni, mert igaz, hogy Priskin (indián nevén: Aki Még A Nagymedvének Is Nekiugrik) bátor és elszánt, de három spártai remekül elflipperezett vele, továbbá ha egy élcsapat nekilát igazából saját játékának, mi csak szorgalmasan nyomozzuk és üldözzük a labdát.
Csak azért károgunk egy kicsit, mert ugyebár három napi kemény munkával előre vetítettük, hogy kikapunk, de ezt egyáltalán nem jó leírni és elgondolni. Sokkal jobb érzés győzni, talán mindenkinek megvan a fíling: a borzongós, elszabadulós, parkettán a gardróbba csúszós, árnyékbokszolós.
